;

Tavasszal érkezik a Starships, Sid Meier új játéka

Idén tavasszal kerülhet a boltokba a stratégiai játéksorozatok egyértelműen koronázatlan királyának számító Civilization legújabb epizódja, a Starships, amelyben a megszokott módon: kör alapú játék keretében kell a felhasználónak egy galaktikus birodalmat kiépítenie. Ehhez a hagyományosnak mondható katonai módszer mellett diplomáciai és technológiai lehetőségek is rendelkezésére állnak majd. A játék koncepciójának kidolgozásában maga a Mester, Sid Meier is részt vett - ami garancia lehet a megvalósítás színvonalasságára és innovatívságára is.
  • 12 éve
  • nincs komment

Rejtett meglepetést találtak a Call of Duty: Advanced Warfare-ben

Nem egyértelmű, hogy a fejlesztők direkt rejtették el vagy csak simán benne felejtették -e, de egy érdekes meglepetésre sikerült a napokban lelni a Call of Duty sorozat tavaly ősszel megjelent legújabb részében. Az Advanced Warfare Throttle nevű pályának egy normál körülmények között gyakorlatilag megközelíthetetlen részén ugyanis egy páncéltörő gránátvető (RPG) található - ami nincs is az adott játékban megszerezhető és használható fegyverek között. A páncélvető felvehető, elsüthető, sőt, sebesülést is képes okozni, hangot azonban nem ad és valódi neve sincs - ami arra utal, hogy véletlenül maradhatott benn a játékban.
  • 12 éve
  • nincs komment

Ilyent még nem láttál: Xbox One és PlayStation 4 egyetlen, hordozható konzolban

Egy egyedi konfigurációk tervezésével foglalkozó építő létrehozta minden játékos álmát: egy olyan konzolt, amely mind az Xbox One-re, mind a PlayStation 4-re készült játékokkal történő szórakozást lehetővé teszi - ráadásul bárhol, bármikor. A PlayBox egy - amúgy nem túl vékony és könnyű, de azért hordozható - laptop formájában egyesíti a két játékgép elektronikáját, egy 22 colos kijelzővel egyetemben. A szerkezetet kis sorozatban gyártani és értékesíteni tervező szakember nem árulta el, hogy mennyiért akarja majd a különleges játékgép egy-egy példányát adni - de aki szeretne egyet belőle, annak reálisan valahol fél és egymillió forint közöttinek megfelelő dollárösszeg kipengetésére érdemes felkészülnie.
  • 12 éve
  • nincs komment

Goro is visszatér majd az új Mortal Kombat X-ben

A Mortal Kombat franchise áprilisban boltokba kerülő új epizódjában, az X-ben vissza fog térni a sorozat első részének egyik ikonikus (bár ott még nem játszható) karaktere, Goro, a gyönyörű, de halálos királylány, Kitana, és a Shaolin harcos, Kung Lao is - derül ki a játékhoz kiadott új trailerből. Mindannyian új ütésekkel és rúgásokkal, valamint a korábbi epizódokban látottaknál is brutálisabb kivégzésekkel próbálják majd a sorozat erre vevő rajongóit lenyűgözni.
  • 12 éve
  • nincs komment

Játéktermi gépet csináltak a Flappy Bird-ből

Az utóbbi idők egyik legsikeresebb független mobiljátékával, a Flappy Bird-del hamarosan már a játéktermekben is lehet találkozni, miután egy cég elkészítette a világszerte 50 millió példányban letöltött szoftver játékgépes változatát. Az embernagyságú masina kicsit elüt hagyományos társaitól, ugyanis sem joystick, sem más vezérlők nem találhatók rajta, hanem csak mindösszesen egy gomb, amivel - éppen úgy, ahogy az eredetiben a képernyő érintésével - egy-egy "szárnycsapásra" lehet ösztökélni a játék főhősét képező madarat. A cél szinten egyezik a mobilos változatéval: minél tovább eljutni a szárnyas röppályáját keresztező, alulról és felülről belógó csövek rengetegében.
  • 12 éve
  • nincs komment

Így irányíthatod kenyérpirítóval a Doom játékot

Tudtad, hogy minden az elmúlt pár évben készült kenyérpirítót egy egyszerű hackkel rá lehet kötni az asztali gépedre? És azt, hogy pár paranccsal alkalmassá lehet tenni akár a Doom irányítására is? Ebből a videóból megtudhatod, hogy hogyan. Ha nem bírod kivárni és csak arra vagy kíváncsi, hogy hogyan is néz ki egy ilyen kenyérpirítókkal irányított menet a Doom-ban, akkor tekerj 3:50-hez a videóban! A videóban látottak nem igazak. Kamu az egész. De azért vicces.
  • 12 éve
  • nincs komment

A mentőket hívta a tini, mert leállt a PlayStation-je

Egy amerikai tinédzser karácsonykor azzal hívta fel az általános segélyhívó vonalat, hogy segítsenek már neki, mert már napok óta nem tud játszani PlayStation konzoljával, amiért az hackerek támadása alatt áll. Az abszurd hívásra a diszpécser közölte a fiúval, hogy ez nem vészhelyzet, illetve, hogy ha nem tud magával mit kezdeni, akkor menjen inkább ki a szabadba játszani, vagy olvasson egy könyvet. A gyerek ezzel még jól megúszta a dolgot, hiszen egy másik, de hasonló hívás miatt éppen a napokban ítélték 120 órányi közmunkára egy brit társát, aki ott azért tárcsázta a segélyhívót, mert lelőtték karakterét a GTA V-ben.
  • 12 éve
  • nincs komment

Így kezdődik a Resident Evil: Revelations 2

Feburár közepén új résszel fog bővülni a kultikus Resident Evil játéksorozat: a Revelations 2-vel, amiből a Capcom a napokban közzétette az ún. nyitó filmjelenetet - azaz, azt az előre rögzített animációs részt, ami a játék háttértörténetébe vezeti be a felhasználót. A kerek 4 perces klip főszereplői a játék két majdani főhős(nőj)e: Claire Redfield és Moira Burton, akik egy váratlan fordulat részesei lesznek. A Revelations 2 epizódikus formában kerül majd kiadásra, ami azt jelenti, hogy egyes részei időben kicsit eltolva válnak majd elérhetővé - PC mellett PlayStation és Xbox konzolokra is.
  • 12 éve
  • nincs komment

Meglepő fordulatot leplez le a Final Fantasy XV legújabb trailere

Bár már a november végén napvilágot látott előző trailer is egyértelművé tette, hogy nagyon király grafikával fog érkezni a Final Fantasy sorozat legújabb epizódja, a Square Enix által a napokban kiadott új előzetes még nyilvánvalóbbá teszi, hogy szemet gyönyörködtető lesz a jövőre megjelenő új epizód. Ezen kívül egy meglepő fordulatot is leleplez az új trailer: nevezetesen azt, hogy a gyakorlatilag minden eddig epizódban is megjelenő, de mindig más szerepben feltűnő Cid karakter a megszokott férfi helyett ezúttal (Cidney néven) egy nő lesz, aki a játékban a jelek szerint központi szerepet betöltő autókat bütyüköli majd valamilyen módon. A fejlesztők egyébként most tavaszra ígérnek egy demót az új epizódból, ami a Type-0 HD megvásárlói fognak először megkapni - bár vélhetően később mások számára is elérhetővé fog válni.
  • 12 éve
  • nincs komment

Megérkezett a PC-s Metal Gear Solid V: Ground Zeroes

A PlayStation 4-en futó változat tavaszi megjelenését követően a héten végre megvásárolható vált PC-re is a Metal Gear Solid sorozat legújabb darabja, a Ground Zeroes, amelyben Solid Snake-nek ezúttal egy titkos amerikai táborból kell a Cipher két ügynökét kiszabadítania. Aki szereti a Hitman- és Splinter Cell-szerű lopakodós-lövöldözős játékokat, és úgy néz ki, hogy ezen a hét végén vagy a hosszú ünnep alatt nem tud majd mit kezdeni magával, kellemes időtöltésre lelhet a végre asztali gépen is játszható új epizódban.
  • 12 éve
  • nincs komment

Napi humor: Így nyomják a nyuggerek a Call of Duty: Advanced Warfare-t

Mi történik akkor ha egy rakás 60 feletti embert leültetünk egy konzol elé, amibe betöltjük a Call of Duty legújabb - állítólag nem túl fényesen teljesítő - epizódját, az Advanced Warfare-t, belépünk egy deathmatch menetbe, majd a nyugdíjasok kezébe nyomjuk a vezérlőt, és nem mondunk el nekik semmit a játék menetéről azon az alapvető dolgon kívül, hogy hogyan lehet irányítani a játékost? A videóból kiderül.
  • 12 éve
  • nincs komment
Szeretnél értesítéseket kapni a legújabb érdekes hírekről?
Az értesítéseket később bármikor kikapcsolhatod, azt pedig személyre szabhatod, hogy mikor jelenhetnek meg neked.