;

Ütős trailer mutatja be a Destiny háttértörténetét

A Halo sorozat készítőinek új, idén megjelenő játéka, a Destiny egy ütős trailert kapott a hét elején az E3-on. A közel négyperces klip nem csak az új cím vizuális világába enged betekintést, de egyszersmind beavatja az érdeklődőket a játék háttértörténetének alapjaiba is. A Destiny különlegessége egyébként a készítők szerint az lesz, hogy a játék a környezetet és a karaktereket is minden korábbinál dinamikusabban generálja majd le, ami azt jelenti, hogy a játékosok teljesen új élménnyel és a készítők számára is ismeretlen helyzetekkel találkozhatnak majd benne minden alkalommal. Persze, csak szeptember 9-e után - a játék ugyanis csak ekkortól fog megvásárolhatóvá válni Xbox és PlayStation konzolokra.
  • 12 éve
  • nincs komment

Az egykori legbrutálisabb főellenséggel harangozzák be az új Doom játékot

A Bethesda kedden, az E3-on mutatta be jelenleg még fejlesztés alatt álló új Doom játékának teaser trailerét, aminek középpontjában az eredeti Doom legbrutálisabb főellenfele: a cyberdemon áll. Bár a közel másfél perces videóból a játékról magáról nem sok derül ki, maga a cyberdemon felbukkanása, valamint az, hogy előbbi címként simán csak a "Doom"-ot viseli (Doom 4 helyett) arra utalhat, hogy a franchise új részében a több mint két évtizedes gyökerekhez térhet majd vissza. Legalábbis ami a játék színhelyét és szereplőit illeti - a készítők vonatkozásában ugyanis éppen egy ellentétes előjelű mérföldkövet képvisel majd az új cím. Ez lesz ugyanis az első Doom játék, amelynek kifejlesztésében az eredeti id Software csapat már egyetlen tagja sem fog részt venni, miután múlt évben az utolsó még ott dolgozó alapító, John Carmack is távozott a cégtől. További részletek jövő hónapban, az idei QuakeCon-on lesznek várhatóak.
  • 12 éve
  • nincs komment

Újabb szuperhősökkel bővül a Disney Infinity

A Disney kedden jelentette be, hogy Infinity nevű játékvilága - amelybe a gyerekek a valós életben is megvásárolt figurák segítségével vihetnek fel újabb szereplőket - hamarosan újabb, a Marvel univerzumból származó karakterekkel bővül majd. Az új hősök között lesz Spider-Man, valamint annak kvázi gonosz kiadása, Venom is, de a nyáron a mozikba kerülő az A galaxis őrzői film egyik főszereplője, Nova, valamint a Bosszúállok sorozatból ismert Nick Fury is a frissen belépők sorát gazdagítja majd.
  • 12 éve
  • nincs komment

Vicces trailerrel jelentkezik be a legújabb zombijáték

A Deep Silver stúdió jó eséllyel az utóbbi idők talán legviccesebb, de mindenképpen zseniálisan megszerkesztett trailerével jelentette be a mai napon, hogy a Dead Island rajongói újabb folytatásra számíthatnak. Jövő év elején fog érkezni ugyanis a játék második része, amelyben a zombiinvázió ezúttal az Egyesült Államok legnapsütöttebb vidékét: Kaliforniát éri majd utol. A játékban a felhasználó célja értelemszerűen továbbra is az élőhalottak előli menekülés és a puszta túlélés lesz - ezúttal azonban dzsungel helyett a nagyvárosi környezetben.
  • 12 éve
  • nincs komment

Gameplay trailer kapott a Mortal Kombat X

Bár az új Mortal Kombat érkezéséről már múlt héten beszámoltunk, akkor sajnos még csak egy olyan trailert tudtunk közzétenni, amiből nem derült ki, hogy valójában hogyan is fog kinézni az új játék. Most azonban végre befutott az első, magából a MK X-ből felvett jeleneteket bemutató videó, ami alapján elmondhatjuk, hogy annak valós megjelenése nem fog túl messze esni sem az előzetes trailerben ábrázolttól, sem a kor elvárásaitól. Az új játék a jelek szerint elődeihez hasonlóan egyértelműen rendkívül brutális lesz - a csontok törésére, valamint a végtagok leszaggatására azonban a rajongóknak még jövő évig várniuk kell.
  • 12 éve
  • nincs komment

Filmszerű grafikával fog lenyűgözni mindenkit a Far Cry 4

A Ubisoft a mai napon az E3-on leleplezte a már múlt hónapban bejelentett következő Far Cry játékának első trailerét is. A sorozat negyedik része egy az eddigiektől alapvetően eltérő helyszínen: a havas Himalájában fog játszódni, ahol a főhős karakterébe csöppenve egy önjelölt despota ellen kell majd küzdeni. A videó tanúsága szerint a játék nagyon durva, gyakorlatilag filmszerű grafikával fog érkezni, ami még inkább elmossa majd a határt a valóság és a számítógép által generált világok között. Megjelenés november 18-án.

Tényleg nagyon durva grafikával fog érkezni a Tom Clancy's The Division

Bár már a korábbi előzetesek alapján is lehetett tudni, hogy igen komoly grafikát fog felvonultatni a Ubisoft új Tom Clancy-játéka, a The Division, a stúdiónak az E3-on hétfőn bemutatott videóval bőven sikerült rálicitálnia a már eleve magas elvárásokra is. A játékből bemutatott ötperces gameplay videó ugyanis egyértelművé teszi, hogy ezt a címet vadiúj kártya megvásárlása nélkül nem fogjuk megúszni, de lehet, hogy a négymagos processzort sem árt majd lecserélni - legalábbis akkor, ha semmi jóból nem akarunk kimaradni.
  • 12 éve
  • nincs komment

Négyen is játszhatják majd együtt az új Assassin's Creed: Unity-t

Az Assassin's Creed sorozat következő tagja, az idei E3-on bejelentett Unity némileg el fog térni elődjeitől. Az új epizódban ugyanis akár négy játékos is együtt tudja múlatni az időt, méghozzá nem egymás ellen küzdve, hanem egymást segítve a co-op módban. Az új játék - a PC Fórum-on korábban megjelenteknek megfelelően - ezúttal Európában, a francia forradalom idején fog játszódni. Rossz hír a régebbi konzolok tulajdonosainak, hogy az új Assassin's Creed csak PC-re és PS4-re, valamint Xbox One-ra lesz elérhető - a PS3 és az Xbox 360 ugyanis már nem fog tudni megfelelő teljesítményt szállítani a grafikához.
  • 12 éve
  • nincs komment

Már lehet jelentkezni a Battlefield: Hardline bétájára

Az EA az E3-on hétfőn bejelentette, hogy megkezdte új Battlefield-játéka, a Hardline béta-tesztelését. A játék - amelyről a PC Fórum már a múlt hónapban beszámolt - jelentős mértékben eltér a széria korábbi tagjaitól, benne ugyanis nem a hadsereg kötelékében, hanem a rendőrség speciális alakulatának egyik tagjaként kell küldetéseket teljesítenünk. A bétára bárki jelentkezhet PS4 és PC platformokról, az Xbox-tulajdonosok azonban kénytelenek lesznek a játék megjelenését megvárni.
  • 12 éve
  • nincs komment

Jön a Mirror's Edge 2

Azok akik élvezték a Mirror's Edge játékot, amelyben parkour stílusban kell egy csinos, ázsiai beütésekkel rendelkező hölgy karakterével menekülni, hamarosan új kalandokra térhetnek vissza a játék világába. A DICE ugyanis az ide E3-on bejelentette, hogy Faith újabb küldetésekre fog indulni a Mirror's Edge 2-ben. A folytatásban a játék állítólag a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fog helyezni a küzdelemre és a háttértörténtre is, amik az első részben kicsit a háttérbe szorultak. Kiadási időpont ugyanakkor egyelőre sajnos még nincs.
  • 12 éve
  • nincs komment

Másolásvédelem nélküli játékklienst adott ki Galaxy néven a GOG

A GOG.com játékforgalmazó a napokban tette elérhetővé Galaxy nevű kliensét, amelynek célja, hogy egyszerűbbé tegye a szóban forgó típusú szoftverek beszerzését és letöltését PC-re. A kliens különlegessége, hogy szemben konkurenseivel - mint a Steam és az Origin - semmiféle másolásvédelmet nem alkalmaz. A szoftver egyébként Windows mellett Linux és Mac OS platformokon is fut, és a letöltés és vásárlás mellett a játékostársak megtalálását és a közösségi megosztást is segíti.
  • 12 éve
  • nincs komment
Szeretnél értesítéseket kapni a legújabb érdekes hírekről?
Az értesítéseket később bármikor kikapcsolhatod, azt pedig személyre szabhatod, hogy mikor jelenhetnek meg neked.