A Samsung Magician szoftvere lehetővé teszi a cég SSD-meghajtóinak felügyeletét és konfigurálását. A segédprogram képes kijelezni és naplózni a meghajtók állapotát, azokon különböző vizsgálatokat végezni, valamint a beállításokat módosítani.

Előbbiek között ott van a foglalt és a szabad hely kijelzése, de a meghajtóra eddig felírt adatmennyiséget (TBW) is meg tudja mutatni. Ezen kívül újabb SSD-knél a hőmérsékletet is ki tudja mérni, illetve naplózni, ami segíthet a túlmelegedési problémák felderítéséhez.

A Magician ezen kívül tudja tesztelni az SSD-ken elérhető írási és olvasási sebességeket és IOPS-értékeket is, de lehet vele optimalizálni is a meghajtók működését, illetve az ún. overprovisioning méretét is.

A Samsung által meghajtóihoz kiadott firmware-frissítéseket szintén ezzel a segédprogrammal lehet letölteni és telepíteni.

Samsung Magician