A hét elején került fel a netre az Apple egy új, kicsit több, mint háromperces videója, amelyben a cég először mutatja be mozgó felvételek segítségével is Cupertinoban már épülő új főhadiszállásának terveit ill. a komplexum tervezésének folyamatát.
A különleges, UFO-szerű központ - amelynek előzetes látványterveit egyébként már fél évvel ezelőtt részletesen bemutattuk - részben az egykori alapító, Steve Jobs elképzeléseit is tükrözik, aki maga is részt vett a koncepció kialakításában, illetve a videóban is megszólal - nyilván archív felvételek segítségével - pár mondat erejéig.
Bár az új főhadiszállás helyén a munkálatok már javában folynak, az még évekig fog tartani, mire az épület a modelleken láthatóhoz hasonló formát fog ölteni. A különleges komplexum építésének befejezését ugyanis jelenleg 2015 végére, 2016 elejére tervezik.
