Bár nekünk erős kétségünk van afelől, hogy akár csak a legmegrögzöttebb közösségi oldal-függő, mániákus hashtagelőknek is valóban szüksége lehetne rá, de ennek ellenére úgy tűnik, hogy gyártásba kerülhet a világ első egygombos billentyűzete.

A nemes egyszerűséggel Hashkey-nek hívott eszköz mindössze egyetlen gombot tartalmaz, aminek lenyomásával pofonegyszerűen lehet a kettőskereszt (hash) karaktert beírni. Ennek begépeléséhez hagyományosan két billentyű lenyomása szükséges, az új szerkezet azonban ebből egyet megspórol azoknak, akik hajlandóak 17 fontot (kb. 7 ezer forintot) erre szánni.

Aki úgy gondolja, hogy egy ilyen kütyü az ő produktivitását is hihetetlen mértékben meg tudná növelni, az ide kattintva tud gyártásának elindításához hozzájárulni.