Gyakorlatilag a Knight Rider sorozatban több évtizeddel ezelőtt megálmodott, de mindeddig csak a fantázia világában létező technológiát: az autók óráról történő vezérlését fogja valóra váltani a Hyundai azon új alkalmazásával, amit a cég az ezen a héten megrendezésre kerülő CES 2015 kiállításon fog bemutatni.

A vállalat által korábban kiadott Blue Link mobilalkalmazás okostelefonokhoz igazított kiadásával ugyanis a gépikocsi tulajdonosok távolról, órájukon keresztül, akár élő szóban kiadott parancsok segítségével is képessé válnak majd járműveik távirányítására - legalábbis ami azok távoli indítását, az ajtók zárását és nyitását, illetve helyzetének és állapotának lekérdezését illeti.