Kevesen tudják, hogy az Apple által idén piacra dobni tervezett Watch nem a cég első órája - az almás vállalkozás ugyanis már két évtizeddel ezelőtt is kiadott egy ilyen szerkezetet, szintén Apple Watch néven.

Az óra minden "okosságot" melőzőtt: nem volt benne sem Bluetooth, sem Wi-Fi (főleg, hogy ezek a szabványok mind később kerültek kidolgozásra), és hanggal sem lehetett vezérelni. Mindez persze sokkal érhetőbbé válik ha tudjuk, hogy a szerkezetet a cég nem önálló termékként forgalmazta, hanem csak promóciós ajándékként használta arra, hogy segítségével ösztönözze a felhasználókat Mac OS rendszere akkor frissen megjelent új kiadására történő váltásra.

Aki akkor lemaradt róla, most megpróbálhat szert tenni egyre egy január végéig futó aukció keretében, ahol azonban vélhetően elég komolyan a zsebébe kell majd nyúlnia a ma már igazi ritkaságnak számító karóra egy-egy példányáért cserébe.