Meglehetősen érdekes viselhető elektronikai fejlesztést jelentett be a Dole, az egyik legnagyobb nemzetközi élelmiszerforgalmazó cég. A vállalat mérnökei ugyanis kidolgoztak egy olyan okosbanánt, ami időt, pozícióját, sőt, viselője pulzusát is képes mérni, illetve megjeleníteni a bele épített kijelzőnek köszönhetően - ha pedig megéhezünk, meg is ehetjük azt.
A nem teljesen komolyan veendő szerkezettel a cég a tokiói maratonra próbálja meg a figyelmet felhívni, aminek a konszern a szponzorát képezi.

