A jövőben megjelenő Android telefonok nagy részén az eddig használt microUSB formátumú helyett már az az új csatlakozó lesz megtalálható, ami esetében nem fordulhat majd elő, hogy nem sikerül már elsőre is bedugni a kábelt az aljzatba.

A tavaly bejelentett USB Type C esetében ugyanis teljesen mindegy, hogy melyik irányban áll a dugó és a csatlakozó egymáshoz képest, utóbbi mindig képes előbbit befogadni.

A Google ezen kívül a héten bejelentett új Chromebookjába is már ilyen csatlakozót rakott, és a Microsoft is megerősítette, hogy a Windows Phone telefonok is át fognak térni az új szabvány használatára - vélhetően valamikor az év hátralévő részében.