Érdekes installációt tekinthetnek meg azok az emberek, akik New York-ban belépnek az egykori világkereskedelmi központ ikertornyainak helyén felhúzott felhőkarcoló egyik liftjébe. A felsőbb emeletekre történő eljutást kényelmesebbé tévő szerkezetet ugyanis amolyan időgéppé alakították át, aminek utasai az elmúlt 500 év fejlődését tudják áttekinteni utazásuk során.
A lift emelkedésével párhuzamosan az 1500-as évektől napjainking előre haladva mutatja azt, hogyan épült fel és fejlődött New York, abból a pontból nézve, ahol a lift maga is halad. Érdekesség, hogy az út vége felé az egykori ikertornyok is fel- majd eltűnnek a láttérben/-ből, végül pedig az új, a liftnek is helyet adó épület darabjai kerülnek a helyükre, közvetlenül a 102. emeletre megérkezés előtt.

