Amerikai kutatók kidolgoztak egy olyan robot, ami képes tetszőlges szerkezetek összeszerelésének, illetve megépítésének folyamatára rájönni és azt megtanulni.

BRETT mindezt ahhoz hasonló módon teszi, ahogy az emberi gyerekek is: egyszerűen addig próbálkozik, amíg nem sikerül neki a dolog, amit követően azonban az összeszerelést már tetszőleges alkalommal el tudja végezni, egyre gyorsabban és tökéletesebben.

Az újítás bizonyos értelemben feleslegessé teszi az ipari robotok felprogramozását az emberek által - ugyanakkor egyben vélhetően sokak számára rémisztőnek tűnő távlatokat is nyit meg képességeik vonatkozásában.