Bár azt, hogy a Mortal Kombat X-ben a Predator bőrébe is bele lehet majd bújni, már a játék tavaszi bejelentése óta lehetett tudni, mindeddig rejtély volt, hogy az ezt lehetővé tevő bővítőcsomag mikor fog megérkezni.
A múlt hét végén azonban a WB bejelentette, hogy az új karakter július 7-én (tehát kedden) fog a Kombat Pack-ban megjelenni. Ezen kívül egy héttél későbbtől kezdődően külön is meg lehet majd vásárolni.

