A Kickstarteren most gyűjtik a pénzt egy olyan okosóra gyártásának beindítására, ami egyértelműen kiemelkedik a több tucatnyi hasonló kütyü sorából. Az O Watch-ot ugyanis (állítólag) egy 8 éves gyerek tervezte meg és fejlesztette ki, méghozzá azzal a céllal, hogy egyszerűvé tegye más gyerekek számára is saját viselhető kütyük készítését is programozását.

Az okosóra ennek megfelelően nem is kész állapotban érkezik, hanem azt maguknak a kis embereknek kell összeszerelniük, akik a szerkezet szoftverét is szabadon módosíthatják, illetve új programokat írhatnák rá.

Az alapkészletet a tervek szerint 85 dollárért (24 ezer forintért) lehet majd megvásárolni, de számos opcionális kiegészítő és szenzor is kapható lesz a gyerekeknek szánt okosórához, amivel tovább lehet majd bővíteni annak képességeit.