A számítógép által generált grafikák (pl. a játékok virtuális világai) élethű megjelenítésének kulcsát a való életben is létező, illetve megfigyelhető fizikai folyamatok rendkívül pontos modellezése és utánzása képezi a számítógép belsejében.
A fenti, rendkívül furcsa videón is éppen egy ilyen szimuláció látható működés közben - mégpedig egy olyané, ami a hétköznapi életben viszkozitásként ismert, a gázok és folyadékok belső súrlódási folyamatát, illetve az ebből következően megfigyelhető torzulási, terjedési, egybeolvadási jelenségeket próbálja meg modellezni és utánozni a számítógépen, a jelek szerint igen jó hatásfokkal.
A dolog egyelőre még újdonságnak számít, de kétség sem férhet hozzá, hogy pár éven belül ez is ott lesz majd minden játékban, és hozzájárul ahhoz, hogy azok virtuális világa minden korábbinál élethűbbnek hasson majd a játékosok számára.

