A Blackberry a napokban végre hivatalosan is leleplezte korábban Venice néven emlegetett készülékét, ami végül Priv névvel kerül majd forgalomba.

Az új mobil próbálja magában egyesíteni a divatos stílusjegyeket és a Blackberry hagyományait - és úgy tűnik, hogy pont ez lesz a végzete is. Azt, hogy miért, maga a cég elnöke demonstrálta akaratlanul, de sikeresen, amikor a napokban megpróbálta demózni a Priv-et egy interjúban, de nem tudta még a Chrome-ot sem elindítani rajta.

Miért? Mert a kétoldalt legörbülő képernyőéleket önkéntelenül is megérintette, ezáltal megzavarva a készüléket. Azt még kevésbé tudjuk elképzelni, hogy kicsúsztatott billentyűzettel hogyan lehet majd úgy fogni a telefont, hogy ugyanez a probléma ne játsszon be, illetve, hogy eleve maga a kicsúsztatás során ne kezdjünk el ezt-azt a képernyőn véletlenül "megnyomni".