Miközben minden nagyobb online bolt repülő drónokkal kísérletezik és tervezi forradalmasítani az interneten megrendelt áruk kiszállítását vevőihez, a Skype két alapítója ettől alapvetően eltérő koncepciótól reméli ugyanezt.

A nem kicsit félrevezető módon Starship Technologies-nak elnevezett vállalkozásuk ugyanis egy olyan robotot dolgozott ki, ami a járdán közlekedve tudja a csomagokat célba juttatni.

Ehhez egy, az önvezető autókban is használt szenzor-, illetve navigációs technológiát használ, amivel folyamatosan képes észlelni környezetét, és tetszőleges akadályok körül önállóan elnavigálni célja felé.

A készítők szerint a szerkezet két jól megrakott bevásárlószatyor tartalmát (kb. 10 kilót) viheti, és 5-30 percen belül érhet ki a vásárlókhoz.