Bár az Apple új főhadiszállásán folyó munkálatokról már lassan két év óta folyamatosan közlünk felvételeket és frissítéseket, mindeddig csak a már korábban közölt előzetes látványtervek alapján lehetett leginkább sejteni, hogy végül a létrehozásra kerülő épület hogyan is fog kinézni.

Az elmúlt hónapok során azonban a munkálatok már olyan szintre jutottak, hogy gyakorlatilag magukon a drónfelvételeken is kezd kirajzolódni az épület végleges, UFO-szerű formája és rétegezett belső szerkezete.

Ennek persze itt is van lassan az ideje, hiszen az Apple Campus 2-t a tervek szerint az idei év végén vagy a jövő év elején tervezik majd átadni. Ugyanakkor, akkor sem kell aggódni, hogy érdekes almás drónfelvételek nélkül maradunk majd, ha a munkálatok végre befejeződnek ezen az építkezésen.

Az Apple ugyanis máris egy újabb, harmadik campus építésének előkészítését is megkezdte, ami a tervek szerint hasonlóan futurisztikus formákkal kápráztatja majd el a szemlélőket.