Bár már korábban is mutattunk már olyan drónt, ami a levegő mellett más közegben is jól érzi magát, arra nem volt képes, mint mai videónk tárgya. Ez ugyanis a repülés mellett sétálni is tud, sőt, meg is tud emelni, illetve magával tud cipelni tárgyakat.

Mindez persze nem lenne különösebben nagy mutatvány egy nagyobb szerkezettől - a Picobug azonban mindössze akkora, mint egy nagyobbacska bogár. Ez nem csak a mérnöki teljesítmény, de amiatt is fontos, mert így nyer igazán értelmet az, hogy a repülés mellett sétálni is tud.

Ennél és kis méretnél fogva számos olyan helyre is bejuthat, ahová amúgy más szerkezet nem lenne képes. Például egy csőben végezhet felderítő munkát, vagy akár ki is tisztíthatja azt.