A PC Fórum rendszeres olvasói vélhetően emlékeznek még az iPhone 6 körül anno kialakult "bendgate" botrányra, aminek a lényegét az képezte, hogy - részben a felhasznált anyagokból, de inkább a telefon szerkezetéből adódóan - a szóban forgó mobil rendkívül könnyen volt kvázi derékba törhető.

A problémát az Apple ugyan orvosolta az iPhone későbbi, 6s típusjelű kiadásában - a jelek szerint azonban az iPhone SE esetén már megint nem figyelt erre. Így a frissen piacra került készülék szintén közel olyan könnyen görbíthetőnek tűnik, mint botrányos elődje volt.

Bár egyesek szerint a videóban látható erősségű behatásnak a mindennapi élet során egy iPhone nem igazán lehet kitéve, és így az, hogy ilyen terhelés alatt meghajlik lényegtelen, az semmiképpen sem pozitív, hogy az almás vállalat ezúttal nem figyelt oda a szerkezeti integritás megőrzésére annyira, mint tette az iPhone 6s esetében.