Bár a Microsoft már több, mint egy éve bemutatta HoloLens szemüvegét, mindeddig nem lehetett gyakorlatilag semmit se tudni arról, hogy hogyan is működik a valós és a virtuális világok elemeinek kombináló szerkezet. A héten azonban a The Verge-nek sikerült szert tennie egy példányra, amit szétkaptak, hogy bemutassák: mi is található a szemüvegben.
Így többek között kiderült, hogy az valójában gyakorlatilag egy komplett PC-t tartalmaz, amit azonban elképesztő kicsire és a készülékhez illeszkedő formájúra alakított át a Microsoft. Az 32-bites Intel processzor, RAM, a flash háttértároló, valamint Wi-Fi és Bluetooth mellett ráadásul egy speciális, a hologramok létrehozásában használt processzor is került az alaplapra.
Ezen kívül egy speciális hangrendszer is részét képezi a szemüvegnek, aminek a feladata a térbelileg helyes hanghatások keltése. Persze akku is van benne, hiszen a HoloLens - hasonszőrű társaitól eltérően - vezeték nélkül működik, így áramellátását saját magának kell biztosítania.
