Pár nap alatt másfélszeresen túlhaladta finanszírozási célját a Kickstarteren az a számítógépes egér, amiről tervezői azt állítják, hogy a legfejlettebb ilyen jellegű beviteli perifériát képezi. Az egyszerűen csak "Z"-nek nevezett eszközben rengeteg gomb, gyorsulásmérő és giroszkóp is van - és egy érdekes kábelvezetővel érkezik.

A hardcore gamereknek szánt egér már eleve 17 dedikált gombbal indít, ezeknek jelentését azonban az egér megdöntésével, illetve a nyomás erősségének változtatásával is lehet módosítani. Ennek köszönhetően az eszköz alapból 80 darab különböző, egymástól független művelet indítására képes.

A gombok között vannak olyanok, amik nem csak lenyomhatók, de fel is húzhatók, míg másokat csúsztatni is lehet két végpont között - ezzel pedig például tolóerőt vagy sebességet szabályozni egy szimulátorban. Maga az optikai szenzor sem piskóta: 12.000 DPI pontosággal képes érzékelni a mozgásokat, amiket 1000 Hz-es gyakorisággal küld el a gépnek.

A kiváló válaszidő biztosítása érdekében természetesen vezetékes kapcsolattal rendelkező egérnek ugyanakkor még egy további érdekessége van. Egy speciális, Z betűt mintázó kivágással rendelkező kábelvezető, aminek célja az, hogy segítsen elkerülni a vezeték megakadását - és az ebből adódó pozícionálási problémákat.

Bár azok, akik gyorsak voltak 140 dolláros áron is hozzájuthattak a Z egy-egy példányához, ha kereskedelmi forgalomba kerül, ott már csak 230 dollár (65 ezer forint) körüli áron lehet majd megvásárolni.