Bár múlt hónap elején már mutattunk egy viszonylag hosszú videót a nyár végén megjelenő következő Deus Ex játékról, azt akkor a fejlesztő, illetve kiadó cég állította össze - így nyilván a folytatás legjobb oldalát mutatta csak meg. Most azonban befutott egy másik videó is, ami szintén a játékból magából került rögzítésre, de ezúttal az egyik technológiai magazin munkatársa által.
Az új felvételből így kicsit realisztikusabb képet kaphatunk a Mankind Divided-ről, ami a jelek szerint nem lesz akkora előrelépés a Human Revolution-höz képest, mint az eddig gondoltuk. Annyira, hogy például a grafika a jelek szerint szinte összetéveszthető lesz a több, mint fél évtizeddel ezelőtt megjelent elődével.
Ugyanakkor a játékmenet módosult az új epizódban, mert abban a korábbiaknál nagyobb szerepet fog kapni a fegyveres harc is. Míg a Human Revolution-ben a nyílt harc gyakorlatilag sosem volt célravezető és inkább lopakodással volt érdemes az ellenségeket becserkészni, a Mankind Divided-ben a puszta tűzerővel is hatásosan lehet majd előre haladni a küldetésekben.
Szintén változik az augmentációs rendszer is, amiben egyes új képességeket csak mások rovására lehet majd feltuningolni. Így nem lehetünk majd mindenből szupererősek, hanem már itt is választanunk kell a különböző megközelítések és stílusok között.
A Deus Ex: Mankind Divided augusztus 23-én fog megérkezni, PC-re és újgenerációs konzolokra.


