Azzal, hogy a robotok elveszik a munkánk és munkanélkülivé tesznek majd minket, már régóta riogatnak a maradi politikusok és filozófia szakon végzett technológusok. Most azonban kiderült, hogy még ezzel sem lesz vége üldöztetésünknek - a mechanikus szerkezetek ugyanis még a kéregetésből megélést is nehézzé vagy lehetetlenné tehetik majd.
Nagyjából így sommázható a fenti videó tanulsága, amiben az láthatjuk, amiben Dirk, a robot sikeresen kéreget aprót az emberektől. A történet azért annyiban nem teljesen kerek, hogy ő nem egy önállóan működő, hanem egy távirányított robot - bár vélelmezhető, hogy pár év vagy évtized múlva az interaktivitás ezen szintjére akár önállóan is képesek lehetnek majd az akkori AI-kkal felvértezett társai.
Addig azonban még biztonságban érezhetik megélhetésük a kéregetők - Dirk alkotója, Fred ugyanis egyelőre nem tervezi, hogy sokszorosítja a szerkezetet, és esetleg segítségükkel válik a dollármilliárdos kéregetőkirállyá.
