Európai idő szerint péntek hajnalban a Disney új előzetest adott ki az idén karácsonykor bemutatásra kerülő következő Star Wars filmhez. A Zsivány Egyes alcímet viselő új epizód friss trailerében többek között végre ismét felbukkan Darth Vader is, aki nem volt ott a legutolsó filmben (csak összeroncsolódott maszkja).

Mint már korábban megírtuk, az új epizód azt a történetet fogja elmesélni, hogy a lázadó kémeknek hogyan sikerült az első Halálcsillag terveit megszerezniük, ami alapján aztán később Luke és társai meg tudták semmisíteni azt a Csillagok háborújában.

A filmben ennek megfelelően a tavaly karácsonyi mozi szereplői közül gyakorlatilag eggyel sem találkozhatunk majd, viszont visszatérhetnek benne olyan korábbi karakterek és motívumok, amiket anno a lassan négy évtizeddel ezelőtt a mozikba került első Star Wars filmekben láttunk először.