Bár a No Man's Sky nevű játék világszerte óriási csalódást okozott játékosok ezrei számára, ennek ellenére (vagy éppen ezért?) szinte kulturális jelenséggé lépett elő. Így aztán nem csoda, hogy rengeteg kreatív embert is megihletett, akik különböző módokon jelenítették meg a játékot vagy legalábbis egyes részeit alkotásaikban.

Ezek között mindenképpen kiemelkedik a fenti videón látható mod, ami a közel negyed évszázados Doom-ba emeli át a játék főbb elemeit és dinamikáját. Van benne űrutazás, bányászás, sőt, még furcsa idegen lények is - mindezek az ősrégi játék motorjával és technikai lehetőségei között megvalósítva.

Elkészítéséhez egyébként alkotójának 3 hétre volt szüksége, aki azonban csak a No Man's Sky-ről olvasottak és videókban látottak alapján dolgozott - saját maga ugyanis nem vette meg a játékot.