Bár zenehallgatásra napjainkban már rengeteg fajta eszköz áll rendelkezésünkre, azt valószínűleg senki sem hinné el első hallásra, hogy egy közönséges bankjeggyel is simán lehet egy korábban rögzített muzsikát megszólaltatni. Pedig így van - igaz, a lehetőség egyelőre csak a britek számára adott.
Közönséges papírpénz ugyanis nem jó a különleges mutatványhoz, hanem egy olyan, műanyag alapú bankjegyre van szükség, amit a briteknél éppen a közelmúltban vezettek be a hétköznapi pénzforgalomba. Ezt ugyanakkor egy bakelitlemezre szorítva és azt a megfelelő sebességgel forgatva simán le lehet vele egy bakelitlemezt játszani.
Annyi azért még hozzátartozik az igazsághoz, hogy a felvételen a jobb hallhatóság kedvéért egy kontaktmikrofont is hozzákapcsoltak a bankjegyhez, aminek jelét felerősítették és egy hangszórón játszották le. Ugyanakkor a mutatvány önmagában a bankjeggyel is működik - csak kicsit halkabban szólal meg a zene.

