A BMW a napokban mutatta be egy olyan motorkerékpár prototípusát, ami a cég szerint rendkívüli mértékben növeli majd az ilyen típusú járművekkel történő közlekedés biztonságát. A Motorrad Vision Vehicle ugyanis a bele épített elektronika révén képes önmagát egyensúlyozni és meggátolni a felborulást - annyira, hogy álló helyzetben is megáll két kerén, magában, oldaltámasz nélkül is.

Itt azonban nem állnak meg az új motor újdonságai, mert ahhoz egy speciális okosruha, valamint egy, a teljes látóteret lefedő okosszemüveg is kapcsolódik. Ezek nem csak védelmet nyújtanak a motoros számára, de lehetővé teszi az interakciót is a járművel, illetve tájékoztatják őt a legfontosabb információkról is.

Ezek után az már csak természetes, hogy a Motorrad ún. zéró-emisszióval rendelkezik, azaz semmilyen károsanyagot nem bocsát ki működése során. Sajnos ugyanakkor egyelőre csak koncepciójárművet képez, és szinte biztos, hogy ebben a formájában belátható időn belül nem fog piacra kerülni.