Bár a Samsung kétségbeesetten próbál kiradírozni az internetről szinte minden, a felrobbanó Note 7-esekre vonatkozó utalást, a csúcstelefon és problémája valójában már rég gyakorlatilag kipusztíthatatlan mémmé vált. Ennek legékesebb példája a fenti videón látható halloweeni jelmez, ami a szóban forgó készülékeket figurázza ki.

A faék egyszerűség kosztüm mindössze hat darab, egy pólóra erősített Note 7 dobozból áll, amik gumicsövek segítségével össze lettek kötve egymással. Utóbbiak feladata a viselő által kifújt füst eljuttatása a dobozok mindegyikébe, amikből aztán az kiszállhat - ezáltal imitálva a készülékek kigyulladását.

Az ötlet nagyszerűségét jól jellemzi, hogy a működését bemutató mindössze 7 másodperces klipet cikkünk írásának pillanatában már több, mint 3.3 millióan látták és 44 ezren osztották meg. A készítő esetében ráadásul külön bónusz lesz, hogy barátnője, akivel együtt mennek majd egy halloweeni partyra, tűzoltónak fog öltözni.