Bár az, hogy az Apple készülékeiben is legalább annyi hiba, stabilitási probléma és biztonsági rés van, mint bármelyik másik termékben, már elég régóta közismert tény. Azonban még így is meglepő lehet, hogy mégis milyen banális módon lehet az almás cég eszközeit "csonttá" fagyasztani - nyilván azok egy bugjának köszönhetően.

Ehhez ugyanis a jelek szerint elég egy mindössze alig három másodperces videót megpróbálni lejátszani rajtuk, aminek hatására az iPhone-ok elkezdenek belassulni, majd rövidesen teljesen le is fagynak. Bár a készülékek ebben az állapotban megszűnnek reagálni minden bevitelre és gombnyomásra, beleértve a Power gombét is, szerencsére egy ún. hard resettel azért ismét működőképes állapotba lehet hozni őket, a márkaszervíz munkatársainak segítsége nélkül is.

A probléma az iOS több mint négy évvel ezelőtt kiadott 5.1-es verziójától egészen a legújabb, 10-es kiadásig minden szoftververzióban jelen van, és ezzel összefüggésben gyakorlatilag bármelyik iPhone csonttá fogyasztására alkalmas.

Bár az még nem egyértelmű, hogy utóbbi reakciót pontosan milyen módon váltja ki a videó a készülékekből, de nem kizárt, hogy egy olyan hibát aktivál véletlenül, amin keresztül akár az iPhone-ok feltörésére is lehetőség adódhat.