Bár a nem kívánatos drónok leszedésére már több különböző módszert is mutattunk korábban, a mai videónkon látható új szerkezet talán az eddigi leghatékonyabb ilyent képezheti. A furcsa, videójáték-fegyverre hasonlító puska ugyanis a földről és nagy távolságról is lehetővé teszi a területünkre betörő távirányítású repülők semlegesítését.

A DroneShield a drónok által vezérlésre, illetve tájékozódásra használt rádiócsatornákat zavarja meg, beleértve a GLONASS és GPS jeleket is. Ezek elvesztésének hatására előbbiek szinte kivétel nélkül vagy landolásba kezdenek, vagy megpróbálnak visszatérni oda, ahonnan elindították őket.

A lényeg mindkét esetben az, hogy nincs szükség se a drón károsítására, sem elfogására annak érdekében, hogy nem kívánt tevékenységét befejezze a védett területen. A DroneGun a gyártó szerint mintegy 6 kilót nyom és akár 2 kilométeres távolságban is hatásos tud még lenni.

Az egyetlen problémát az képezheti, hogy a rádiózavarás jogi problémákat is felvethet - de technikailag mindenképpen el tudja látni feladatát a szerkezet.