A PC Fórum rendszeres olvasóinkak nem kell bemutatnunk a Man at Arms csapatát, hiszen korábban már számos videót mutattunk tőlük, amiben valamilyen legendás videójáték fegyverét készítették el a valóságban is. A sor ezúttal a Blizzard viszonylag új játéka, az Overwatch Genji-jének kardjára került, aminek meglepően jó replikáját sikerült létrehozniuk a mesterembereknek.
Pedig a feladat nem volt túl egyszerű, hiszen Genji sárkánykardja egy különleges sajátossággal is rendelkezik. Pengéjének éle ugyanis zölden világít, amit egy videójátékban rendkívül könnyű "elintézni", a valóságban azonban annál nehezebb megcsinálni.
A kardkovácsokon ugyanakkor a jelek szerint ez sem fogott ki, és különleges kialakítási technikával, illetve némi elektronika bevetésével ezt is megoldották a fegyverben. A végeredmény, illetve az elkészítés folyamata a videón látható.

