Alig egy héttel az előző, rendkívül súlyos biztonsági rés ismertté válását követően ismét egy újabb sérülékenységre derült fény a Facebook-on. A mostani sebezhetőség, bár súlyosságában nem hasonlítható a korábbihoz, így is igen durva volt, hiszen a felhasználó esetleg máshol meg sem lévő feltöltéseinek törlésére adott lehetőséget illetéktelenek számára.

A hiba súlyosságát jól bizonyítja az is, hogy a Facebook nem kevesebb, mint 10.000 dollárt, azaz kb. 3 millió forintot fizetett ki a róla szóló információknak a felfedező részére. Utóbbinak ráadásul ezért nem is kellett sokat dolgoznia, ugyanis a sérülékenység kihasználása gyakorlatilag banálisan egyszerű volt:, ehhez a támadónak csak egy legitim videótörlési kérésben kellett a felvételt azonosító egyedi számot bárki más videójának hasonló azonosítására lecserélnie.

A hibát - akárcsak a korábbi esetben - már közel fél évvel ezelőtt fedezték fel, a közösségi oldal mostanra pedig természetesen kijavította azt. Így a felhasználóknak jelenleg nem kell aggódniuk videóik esetleges törlése miatt - legalábbis a következő hasonló sérülékenység azonosításáig.