A héten végre megvásárolhatóvá váltak az AMD múlt hónap végén bejelentett új Ryzen processzorai. Ebből az alkalomból elkezdtek a neten is felbukkani az első kidobozolós videók, amik az új chipek csomagolását és azt mutatják meg, hogy mik is találhatók a lapka mellett az AMD által egészen pofásra tervezett termékdobozokban.

A HardOCP-nek egy Ryzen 7 1700-as lapkára sikerült szert tennie, aminek kidobozolását egy viszonylag hosszú, öt és fél perces videóban örökítette meg. Ebből többek között kiderül, hogy milyen csomagolásban és hűtővel érkezik az új processzor.