Mint korábban beszámoltunk róla, az Apple a hét elején meglepetésszerűen egy forradalmian új változattal jelentkezett iPhone 7 készülékeiből. Az új RED mobilok belsejüket tekintve tökéletesen identikusak a tavaly bemutatott eredeti modellekkel, a különbség csak annyi, hogy ezeknek a hátlapja piros festést kapott.
A fantasztikus újdonság természetesen nem kerülhette el a kütyük szükségszerű sorsát a YouTube megjelenése óta, és kidobozolós videó készült róla. Ebben az látható, amint a készítő Apple rajongó szinte remegő kézzel, de mindenképpen a vörös-túltengéstől szinte elalélva kibontja és körbeforgatja az új készüléket.
A bekapcsolásig ugyan sajnos az illető már nem jut el - talán mert szívét annyira megviselte az elképesztő élmény -, de ezen nem is érdemes bánkódni, hiszen a telefonon amúgy pontosan ugyanaz az élmény fogadja a felhasználókat, mint ami azokat is, akik az elmúlt több mint fél évben tettek szert az iPhone 7 valamelyik példányára.

