A Motorola a napokban egy formabontó reklámklipet töltött fel YouTube-csatornájára. Az enyhén skizofrén klipben a cég nyilvánvalóan legújabb telefonjainak próbál meg hírverést csinálni, de úgy, hogy ehhez 20-30 évvel ezelőtt termékei forradalmiságát eleveníti fel, a '80-as évek rap-jének és a '90-es évek videóklip-stílusának segítségével.
Az is teljesen érthetetlen, hogy a Motorola miért éppen most döntött a visszaemlékezés mellett, hiszen a klip elején említett első mobiltelefonhívás nem valamilyen kerek számmal, hanem 44 évvel ezelőtt történt, így az idei nyilván nem képvisel ebből a szempontból kiemelkedő évfordulót sem.
A Motorola márkanevet egyébként jelenleg a Lenovo birtokolja, ami még 2014 végén vette azt meg korábbi tulajdonosától, a Google-től (ma már Alphabet).
