Bár a PC Fórum olvasói már egy hete láthatták a Star Wars: Battlefront II első előzetesét, az akkor mutatott videó csak egy rövidített változatot képezett. Az EA azonban a napokban hivatalosan is kiadta a nagysikerű játék folytatásának hivatalos trailerét, ami ha lehet még szebb lett elődjénél.

Ráadásul kiderül belőle, hogy a játék egy csavarral fog érkezni: új egyjátékos módjában ugyanis nem a jedik és a lázadók, hanem a birodalom oldalán, ráadásul egy női rohamosztagos szerepében kell majd helyt állni. Így azoknak, akik mindenképpen az Erő világos oldalán akarnak majd harcolni, kénytelenek lesznek a továbbra is létező többjátékos módra szorítkozni, ahol interneten át tudnak majd hús-vér társaik ellen küzdeni.

Szintén újdonságként ugyanakkor ezt végre dedikált szervereken is megtehetik majd, ahol az összeszokott csapatok nyilván jobb harcokat vívhatnak majd egymással, mint a nyilvános kiszolgálókon véletlenszerűen egy csapatba dobált játékosok.

A Star Wars: Battlefront II egyébként november 14-én fog érkezni, PC-re és újgenerációs konzolokra.