Bár az Intel és az AMD processzorainak üzemi frekvenciái az utóbbi időkben már kvázi gyári paraméterek mellett is megközelítik, illetve meghaladják az egykor elképzelhetetlennek számító 4 GHz-es határt, a közelében sincsenek annak, amit a Gigabyte laborjában sikerült egy csapatnak elérnie. Ők ugyanis nem kevesebb, mint 7.5 GHz-re húztak fel sikeresen egy chipet - ezáltal mindjárt négy korábbi világrekordot is megdöntve.
Ehhez az Intel új X299-es platformját, valamint Core i7-7740K csúcsprocesszorát használták fel, ami gyárilag "csak" 4.5 GHz-ig hajtható. Ők ugyanakkor folyékony hélium segítségével annyira le tudták hűteni, hogy órajelét egészen 7 GHz-ig lehetett a rendszer stabilitásának veszélyeztetése nélkül növelni.
A konfiguráció a sebességmérő programok közül a 3DMark03-ban egy, a 3DMark06-ban pedig mindjárt két rekordot is megdöntött, de az AquaMark-ban is új világcsúcsot állított fel.

