A Microsoft az E3 kiállításról folytatott közvetítésébe a tegnapi nap folyamán egy rendkívül érdekes és egyben rendhagyó szegment illesztett be. A cég ugyanis az Xbox-rajongók által minden bizonnyal jól ismer Major Nelson, valamint a konszern játékgépes részlegének egyik vezetője segítségével bemutatta, hogy milyen alkatrészekből is áll össze a frissen bemutatott Xbox One X konzolja.
Ezt ráadásul a megszokottól eltérő módon tették meg - ugyanis a játékgépet nem darabjaira szedték, hanem éppen fordítva: összeszerelték, élőben, egészen a legapróbb alkatrészeitől elkezdve. A folyamat ehhez képest meglehetősen gyorsan zajlott le, így alig negyed óra múlva a konzolt már be is lehetett kapcsolni, hogy elkezdjenek játszani vele.
Az Xbox One X belsejébe a szokatlan betekintést nyújtó felvételt a fenti videóban lehet megtekinteni a beállított szegmenshatárok között.


