Az Apple ugyan márciusban már hivatalosan megnyitotta új, végül Apple Park-nek elnevezett főhadiszállását, annak valójában csak egy kis része készült el teljesen, és még mindig folynak a munkálatok rajta. A legújabb drónfelvételeken ezeket is mind láthatjuk, a már befejezett részek mellett.
A videó alapján úgy tűnik, hogy bár gyakorlatilag már az egész új campus szerkezetkész, a legtöbb épületből még hiányoznak az üvegek és a belső berendezés is. Ugyanakkor pl. már működő közlekedési lámpákat is láthatunk, és persze pár létesítmény is már teljesen készen van.
A klipben felbukkan a szintén szinte teljesen késznek tűnp Steve Jobs-ról elnevezett színház-, illetve moziterem is, és azt is látszik, hogy egyes részeken már a parkosítás is megkezdődött a megfelelő zöldterület kialakítása végett.
