A napokban váratlan és kellemetlen látogatói akadtak annak a cégnek, ahonnan a múlt hónapban kitört új zsarolóvírus-járvány elindulni kezdett. Az ukrán speciális kommandó ugyanis szakértőkkel együtt lerohanta az egyébként egy ügyviteli programot gyártó vállalkozás telephelyét, hogy ott bizonyítékokat rögzítsenek.

Minderre azért került sor, mert az ukrán hatóságok is úgy gondolják, amit már egyes biztonsági szakértők is megpedzegettek: hogy ti. nem véletlen volt a vírusjárvány kitörése, hanem az egy célzott támadás részeként jött létre. Ha ez tényleg így volt, ebben kulcsszerepe lehetett a szóban forgó cégnek, hiszen az eredeti fertőzések mind az általuk kiadott szoftverfrissítéssel kerültek le az áldozatok gépeire.

A hatóságok egyelőre hivatalosan nem közölték, hogy milyen adatokat sikerült rögzíteniük, de nyílt titoknak számít, hogy valójában Oroszországot sejtik a legjobban Ukrajnát sújtó - bár nyomokban a világ más országaiba is eljutott - fertőzéshullám mögött.