Mai videónk egészen rendhagyó: egy jóslatot mutat meg az 1960-as évek közepéről arról, hogy miként képzelték akkoriban, hogyan is fogunk élni az ezredfordulón, illetve az után. A meglehetősen hosszú, több mint húsz perces felvételt elsősorban számítástechnikai vonatkozásai miatt mutatjuk meg, és azért, hogy ellenőrizzük, mi is jött be a benne foglaltatokból.

Bár a futurisztikus videóban sok jóslat nyilvánvalóan túlzó volt (mint pl. az ételt automatikusan elkészítő automata), más pontokon elképesztő a hasonlóság a megjósolt és a bekövetkezett jövő között, legalábbis koncepcionális szinten. Ilyen például a videótelefonálás, amit mondjuk a Skype-on át pontosan úgy bonyolítunk napjainkban, ahogy azt a fél évszázados videóban láthatjuk, de a web is nagyon hasonló ahhoz az információs rendszerhez, ami megmondja a tervezett ebéd kalóriatartalmát, vagy amin a ruhákat a képernyő előtt ülve lehet kiválogatni és megvásárolni.

Szintén nagyon akkurátusnak bizonyult a televíziók képernyőjének méretnövekedésére és vastagságának csökkenésére vonatkozó jóslat, és azt se mondhatjuk, hogy a hárommonitor számítógépkonfiguráció sem számítana mindennapinak manapság. A távmunka sem teljesen idegen a mai kortól, és a Mars meghódítása is éppen úgy folyamatban van, mint a videóban - még ha nem is azon a szinten, hiszen ott már kolonizációról beszélnek, miközben mi a jóslathoz képest két évtizeddel később is csak az első embereket próbáljuk küldeni oda.

Az egyetlen amit igazán hiányoltuk az 1967-ben megálmodott jövőképből az az okostelefonok, amiknek nyomát se leltük fel benne. De hát ilyen távolságban ennek "benézése" talán megbocsátható az alkotók számára.