Bár a Floppotron előadásainak képében rendszeresen mutattunk már a múltban is példákat arra, hogy eredetileg teljesen más célra szánt kütyükkel is kiválóan lehet zenedarabokat is megszóltatni, mai videónk megerősíti ezt a megfigyelést. Ebben ugyanazt azt láthatjuk, amint zsebszámológépekkel került megkomponálásra és előadásra egy amúgy viszonylag jónak tekinthető kis dance-számocska.
Annyi azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előadásban nem teljesen hagyományos, hanem úgymond beszélő számológépek vesznek részt, amik azonban csak annyiban különböznek klasszikus társaiktól, hogy egy apró csipogó is helyet kapott bennük. Ezen keresztül a normál üzem részeként különböző gombok lenyomásakor eltérő hangokat szólaltatnak meg, illetve szöveget mondanak ki - itt éppen kínaiul.
A teljes előadott számban az egyetlen "szintetikus" komponenst a dobok képezik, minden más hangot azonban a számológépekről rögzítettek.
