Az autós szimulátorokat hagyományosan azok és azért szokták játszani, akik és amiért nem rendelkeznek egy valódi versenyzéshez alkalmas autóval - de mégis szeretnék átélni egy bitang erős verda csapatásának élményét. Nem úgy a fenti videó főszereplője, aki megfordította a történetet, és valódi Lamborghini Aventador-ját alakította át egy számítógépes játékvezérlővé.
Az eredményként létrejött kontroller egyértelműen minden idők legdrágábbikja lett, hiszen csak maga az autó eleve közel 400.000 dollárba, tehát mintegy 100 millió forintba kerül - és még erre jöttek rá a műszaki átalakítások, illetve a kiegészítők (mint pl. a projektor) költségei. Cserébe ezért az illető így mindenki másnál élethűbb játékélményhez juthatott - legalábbis ami a kezelőszerveket és a környezetet illeti.
Azt, hogy mégis miért tette mindezt, amikor az autóval végül is egy versenypályára is kimehetett volna, nem tudjuk - illetve a válasz vélhetően a kérdésre az, hogy azért, mert megtehette.
