Bár a számítógépes grafikát napjainkban leginkább a valós világ minél élethűbb ábrázolására használják fel, természetéből adódik, hogy olyan jelenetek és szituációk ábrázolását is lehetővé teszi, amik a valóságban semmilyen körülmények között sem létezhetnének.

Ennek ékes bizonyítékát szolgáltatja a fenti, furcsa rövidfilm is, ami gyakorlatilag az mutatja meg, hogy hogyan is nézne ki, illetve mi történne, ha az emberek hús és vér helyett spagettitésztából lennének.

Alkotója szerint egyébként a klip negatív érzelmeket (feszültség, stressz, félelem) jelenít meg, és azt, hogy azok milyen hatással van azok elszenvedőjére. Mi ugyan ezt nem látjuk az animációkban, amik azonban ettől függetlenül mindenképpen érdekesek, és akár még gondolatébresztők is lehetnek.