A héten új változatát mutatta be robotkutyájának a Boston Dynamics. A korábban a Google által birtokolt és elsősorban a hadsereg által pénzelt cég mechanikus ebe a frissen kiadott videó tanúsága szerint elképesztő fejlődésén ment át az elmúlt évek során, és egyre jobban kezd hasonlítani valódi mintájához.

Ez nem csak a robot külsejére vonatkozik, de képességeire is. Az új SpotMini ugyanis a jelek szerint már sokkal nagyobb mozgási szabadsággal rendelkezik, mint elődei, és így olyan testhelyzeteket is fel tud venni és mozdulatokat is végre tud hajtani, amikről előbbiek nem is álmodhattak.

Ezen kívül vélhetően a robot navigációs képességei és mesterséges intelligenciája is javultak - bár erről a cég egyelőre sokat nem árult el. Ugyanakkor azt ígérte, hogy hamarosan újabb részleteket közöl arról, hogy hol tart a fejlesztéssel - amik között vélhetően lesz még majd pár további érdekesség is.