Megdöbbentő felvételt tett közzé a napokban a brit rendőrség, amin az látható, amint tolvajok alig egy perc leforgása alatt lopnak el egy Mercedes-Benz-t - méghozzá a nélkül, hogy ehhez bármit is el vagy be kellett volna törniük rajta. Mindezt a jármű modern, ún. kulcs nélküli nyitási és indítási rendszere (keyless entry and start) teszi lehetővé, ami drámai mértékben csökkenti annak biztonságát.

Az egyébként kényelmes használatot lehetővé tevő technológia ugyanis a tolvajok dolgát is megkönnyíti. A problémát az képezi, hogy az ilyen autók kulcsa folyamatosan sugározza az ajtók nyitására és a motor indításra alkalmas jelet, amit a tolvajoknak csak fel kell erősíteniük, illetve át kell küldeniük az autó felé ahhoz, hogy bele ülhessenek, majd elhajthassanak vele.

A rendőrség a hasonló rendszerrel felszerelt autók tulajdonosainak azt javasolja, hogy mindenképpen alkalmazzanak kormányzárat járműveiken, mert azzal legalább valami fizikai akadályt is az útjába tudnak gördíteni a hasonló lopási kísérleteknek.