A Microsoft a Windows 10 tavasszal kiadott Alkotói Frissítésében egy érdekes programmal bővítette az operációs rendszer alapszolgáltatásainak körét. Az újonnan megjelenő Paint 3D lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy azok már ne csak síkban, de térben, három dimenzióban is rajzolhassanak.

Az új programot mindeddig viszonylag kevesen használták - vagy egyáltalán csak szereztek tudomást létezéséről -, így a Microsoft úgy döntött, hogy néhány videóval mutatja be a szoftvert és azt, hogy annak segítségével mire is lehetünk képesek. A fenti klip például jól szemlélteti, hogy milyen egyszerűen is lehet például egy furcsa, rajzfilmszerű figurát megalkotni benne.