Ugyan a tavaly ősszel a mozikba került új Szárnyas fejvadász-filmről már mutattunk korábban egy, az abban alkalmazott számítógépes grafikai trükköket bemutató videót, most egy újabb, ha lehet még legnyűgözőbb klipet hoztunk ennek kiegészítéseként. Az új videó azt mutatja meg, hogy a készítők miként keltették új életre az eredeti, még 1982-ben bemutatott film egyik főszereplőjét a folytatásban úgy, hogy az közben - látszólag - egy napot sem öregedett.

A szóban forgó szereplő nem más, mint Rachael, Decker nyomozó replikáns szerelme, aki az új film története szerint elhunyt - és az akit alkotó színésznő felett is nyilván időközben könyörtelenül elmúltak az évek. A számítógépes grafikának köszönhetően azonban ennek ellenére sikerült őt (illetve a történet szerint egy replikáns mását) teljesen új életre kelteni a folytatásfilmben - úgy, mint ha egyetlen napot sem öregedett volna.

Azt, hogy ezt mégis hogyan tették meg, a fenti videó mutatja meg.