A Samsung vasárnap 18 órakor fogja lerántani a leplet idei szupermobiljáról, a Galaxy S9-ről. A telefon bemutatóját a cég élőben közvetíti a fenti streamen át.
A Samsung Galaxy S9-ről szinte már minden részlet kiszivárgott előzetesen. Így tudjuk, hogy a két változat 5.8, illetve 6.8 colos Super AMOLED kijelzővel fog érkezni, lelküket pedig a Samsung Exynos 9810 chipje fogja adni.
A készülékekben 4, illetve 6 GB memória lesz megtalálható, igazi erősségüket azonban frissített kameráik fogják képezni, amik már arcfelismerésére is képesek lesznek, illetve változtatható blendenyílásuknak köszönhetően az átlagostól eltérő fényviszonyok között is jó képeket lehet majd velük készíteni.
Sajnos a Galaxy S9-eknek nem csak a képességei, de az árai is növekednek majd az elődökhöz képest: a kisebb változatát vélhetően alig 300 ezer forint alatt lehet majd nálunk megvásárolni, az S9+ esetében azonban 320 ezer forintot is meghaladó árra érdemes számítani.

