Nem egészen egy évvel az előző játék, a The New Colossus kiadását követően a Bethesda bejelentette, hogy újabb résszel fogja folytatni a népszerű Wolfenstein sorozatot. A következő rész ugyanakkor rendhagyó lesz, mivel főhőse már nem az előző részek főszereplője, BJ Blazkowicz lesz.

Ehelyett Blazkowicz ikerlányai fognak a történet középpontjában állni, akik persze apjuk nyomdokaiba lépve ugyanúgy nácikat fognak majd irtani. A kettős szereposztásnak köszönhetően azonban a játékot co-op módban, azaz két játékos, egymást segítve is tudja majd játszani.

A Wolfenstein: Youngblood pontos megjelenési időpontja egyelőre nem ismert, de azt lehet tudni, hogy csak 2019-ben fog elkészülni.